Archívum

05-06-2014
1. Europa Cantat klip forgatás (2014. 06. 05.)

2013.05.29. szerda

Kedves Campanellások, Érdeklõdõk!

Új almenünk indításának gyakorlati okai vannak.

Nem kis meglepetésünkre felkérést kaptunk az Europa Cantat Pécs 2015 rendezvény promóciós filmjeiben való szereplésre, melyben már a mai napon részt vett a Campanella Gyermekkar. Ügyesen szerepeltetek, hamar követtétek a rendezõ utasításait, jó felvételek születtek. Ezeket a felvételeket a világ különbözõ pontjain fogják vetíteni, sugározni, tehát Pécs arcai lettetek.

Pár hete még nem hittük volna, hogy a szorgos munka ilyen felelõsséggel, népszerûséggel jár! Azt hiszem, mostantól a CAMPANELLÁS TAGSÁG még nagyobb megbecsülést, elismerést jelent! Sajnálom azokat a tagjainkat, akik különféle okok miatt nem tudtak a felvételre eljönni. Akik ott voltak, érezhették egy filmforgatás varázsát, sokat tettek Pécs népszerûsítéséért.

Biztosan megfigyeltétek gyerekek azt az összefogást, ami a forgatáson érezhetõ volt, azt a szeretetet, amivel fogadtak és azt az önzetlen tenniakarást, amelynek mi is részesei lehettünk, hogy ez a közös cél megvalósuljon. 

Továbbra is jó lenne részt vállalni ebben az összetartozást jelképezõ feladatban! A közös éneklés, az ezzel járó alkalmak, rendezvények, örömteli találkozások teszik az éneklést is vonzóvá. Fogjunk tehát össze, legyünk aktív részesei városunk páratlan lehetõségének az Europa Cantat Pécs 2015-nek!

A fotókat Bobánovics Gabriella, kórusunk titkára készítette! Köszönjük Gabi néni!


Kedves Campanellások!
2013.05.27. 15:33:12

Szerdán , 29-én  filmforgatásra megyünk, a Széchenyi térre 13 óra 30 percre.

A forgatás kb. 1 órát vesz igénybe.

Ruházat: minél színesebb legyen, hogy mutasson a filmben.

S.T.


Indul az Europa Cantat programra a felkészülés!
2013.05.26. 20:41:04

Campanellások!

Szerdán, 29-én filmforgatáson fogunk részt venni!

A részleteket még nem tudom, de 13 óra 30 perctõl kell rendelkezésre állnunk a Széchenyi téren a film forgatásához.

Szóljatok egymásnak is, mert soha vissza nem térõ alkalom lesz.

Reklámfilm, amit  a felvezetéshez, reklámokhoz fognak felhasználni!

Holnap talán már többet tudok!

S.T.