Archívum

19-06-2017
35. Carnegie Hall - New York (2017.06.19.)


Tisztelt Schóber igazgató úr,

Kedves Tamás,
 
Lődi Ákos vagyok, az egyenruhás férfi, velem ismerkedett meg az épület előtt tegnap este a hangverseny után. Ahogyan ígértem, megírtam a tájékoztatót csodálatos, zengő hangú csapatának fellépéséről. Először Önnek küldöm el, s csak azután rokonaimnak, barátaimnak, teszem fel néhány társasági fórum oldalára, köztük a volt soroksári ének-zenei iskola és a Pannon Gyermekkórus FB portáljára.
   
   Szombaton találkozunk, üdvözlettel,
                                                            Ákos.
    
   Évről évre az iskolai tanév végén, befejezésének közeledtével rendezik New Yorkban a fiatal énekkarok seregszemléjét, fesztiválját. Estéről estére érkeznek külföldről, s az Egyesült Államok városaiból a gyermekkórusok és lépnek a Carnegie Hall világot jelentő dobogójára. Tegnap, június 19-én hétfőn, tizenhat énekes csoport mutatkozhatott be a műfajt kedvelő közönségnek. Közülük 14(!) az USA államaiból kelt útra, s csupán két külföldi együttes kapott előzetes meghívót. Az SS. Cyril & Methodios kórus harmincegy-néhány taggal Dr. Maria Emma Meligopoulou vezetésével a görögországi Theassalonikiből, s ugyanilyen létszámmal Schóber Tamás karigazgató kíséretében az általa alapított Pannon gyermekkórus Pécsről érkezett.
   Az első részben Masterworks Festival Chorus néven nyolc összevont helyi énekkar, Dr Karen Kennedy vezényletével Duruflé Requiemjét mutatta be. A szünet után hat amerikai és a két európai, a görög és magyar kórusokból összeállt énekkar több száz fiatalja lépett színpadra. Az előzetesen elküldött, s otthon megtanult, gyakorolt darabokból, Britten-, Mozart-, mester kórusművek-, és jazz átiratokból szerkesztett repertoárt Dr. Emily Elsworth vezényelte. A siker frenetikus volt, amit a közönség tetszésnyilvánítása, a szűnni nem akaró vastaps is fémjelzett. Schóber karnagy úr szerint óriási lépés volt fiatal csoportjával a híres koncertterem színpadára jutni, ahol valamikor Bartók, Szigeti, Ormándy, Széll, Solty...- halhatatlan elődeink jártak, de az est még nagyobb perspektívát, távlatokat nyithat meg számukra Amerikában, Európában, világszerte, a megismerés, hírnév felé vezető úton.
   Egy fiaskó, kis üröm az örömben: a két külföldi énekkar fellépését itt helyben furcsa némaság előzte meg. Sem nyomtatott, sem a színház elektromos honlapján a két ország fiataljainak részvétele nem volt fellelhető. Néhány nappal a koncert előtt az egyik kirakat poszterén apró betűs felsorolásban jelent meg ez először. E miatt jó néhány zenét, gyermekeinket, hazánkat szerető New York-i magyar maradt le a feledhetetlen élményről. Amikor tegnap ezt személyesen nehezményeztem, felpanaszoltam az intézmény vezetőségének, sajnálkozva széttárt karokkal említették, hogy az elmúlt hetekben több tucat, közel száz kórus, énekkar lépett itt fel, több mint ezer éneklő gyermek állhatott a színpadon. Mindezt felsorolni, néhány mondatban mindenkit bemutatni, megismertetni, az előadott műveket, címük, szerzőjük szerint számba venni, - lehetetlenség lett volna(?) -Furcsa magyarázat, - gondoltam magamban, az elektronika, digitalizáció, számítógépek, a tengernyi speciális program világában. Végül annyit kértem, abban egyeztünk meg, hogy ha majd dalos ajkú kis honfitársaink egy egész estés programmal újra fellépnek itt, akkor azt már jóval hetekkel előtte minden fórumon jelezzék, hirdessék és 4-5 nappal a koncert előtt, az épület 7. Sugár úti kirakatának óriás poszterén, egy haránt futó piros mezőben fehér betűkkel ez legyen olvasható: 
                                                   
                 "Sold out!"  (Minden jegy elkelt)
 
      Karnagy úr, Gyerekek, köszönjük, 
 
Lődi Ákos, 
New York.
Ui. Minden jó ha a vége jó, ha néhány magyar (Manhattanben) összehajol. A koncert után Schóber tanár úr az euforikus, boldog tanítványai gyűrűjében szívélyes meghívást tolmácsolt mindazoknak akik a fenti okok miatt nem értesültek tudtak eljönni az estre, a hétvégén, 24-én, délután 3 órakor a Magyar Házban újra dalra fakadnak fiatal művész gyermekeink!